Bemutatkozás

Tánccsoportunk 1981-ben alakult, Hómann Antalné vezetésével, egyesületként 1995-ben lett a megyei bíróságon nonprofit szervezetként bejegyezve. Az egyesület választott elnöke Hómann Antal, művészeti vezetője pedig Hómann Antalné. 

A próbákon a magyarországi német nemzetiség hagyományőrző táncainak, koreográfiáinak betanulása, gyakorlása folyik. Külön foglalkozás keretében az új tagok tánctudásának fejlesztése történik.

 Egyesületünk keretet biztosít a helyi németség kulturális hagyományaink ápolása, tevékenységével alkotó módon őrzi a település örökségét, mesterségekhez fűződő emlékeket, népművészeti értékeit és az anyanyelvhez kapcsolódó szellemi kincseit, kulturális hagyományit.

Ösztönzi a német származásúakat identitásuk megőrzésében, fejlesztésében, anyanyelvi kulturális hagyományaik átörökítésében. Kulturális fórumokat és rendezvényeket szervez és koordinálja a helyi, regionális, országos és nemzetközi kulturális kapcsolatokat.

A néptánc nem csupán mozdulatok sorozata, hanem a lélek és az ősi hagyomány találkozása. Ahogy a táncos lépései összeérnek a ritmussal, úgy születik meg valami, ami túlmutat a test fizikai mozgásán: a közösség ereje, az összetartozás öröme, a múlt iránti tisztelet és a jelen pillanat felszabadító öröme. Minden egyes fordulásban ott rezegnek elődeink történetei, minden lendületben ott lüktet a nép sorsa és öröksége. Táncolni annyi, mint láthatóvá tenni mindazt, amit szavakkal nem lehet elmondani – ahogy a lélek érzéseit hagyjuk felszínre törni a zene hívására, és engedjük, hogy a tánc által közelebb kerüljünk egymáshoz, önmagunkhoz, és ahhoz a nyelvhez, amelyen csak az öröm, a vágy, a fájdalom és a remény beszél.

Művészeti vezető

Hómann Antalné (Liska Márta)

Működése alatt kiemelt hangsúlyt fektetett a német nemzetiségi hagyományok megőrzésére és a néptáncok oktatására, amelyet 2019-ben a helyi közösség is elismert, amikor aranygyűrű kitüntetésben részesült a nemzetiségi tevékenységéért. Több éve oktat néptáncot és szervez kulturális programokat, előadásokat, ezzel hozzájárulva a helyi identitás és hagyományok ápolásához Császártöltésen.

Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

Kérjük adód 1% – ának felajánlásával támogasd tánccsoportunkat!

 Adószám: 18347126-1-03

Egyesület elnöke

Hómann Antal

A Császártöltési Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület elnöke, aki meghatározó szerepet tölt be a helyi német hagyományok ápolásában és közösségi élet szervezésében. Az egyesület elnöki tisztségét évek óta ellátja, vezetése alatt számos sikeres rendezvény és projekt valósult meg, amelyek hozzájárultak a német nemzetiségi kultúra megőrzéséhez Császártöltésen.